Wednesday, July 22, 2015

TÖLTÖTT CUKKINI, TÖLTÖTT TÖKKEL

A töltött cukkini, és a töltött tők igazi nyári finomság. Meleg időben nem terheli meg a gyomrot.




Ha már neki álltam főzni, nem apróztam el, mindkét finomságot egyszerre készitettem el.








Hozzávalók:

3 zsenge cukkini
1db. bébi tök, aminek még zöldes a héja
1  nagy vöröshagyma
tetszés szerint fokhagyma
50 dkg darált hús (lehet csirke vagy pulyka)
3 evőkanál főtt rizs
1 tojás
kb. 2 dl. húsleves alaplé
2 dl fozőtejszin vagy 2 3 dl. tejföl
két kiskanál étkezési keményitő
1 csokor kapor

őrölt bors
olaj



A cukkiniket megmossuk,  kicsit meghámozzuk szárazra töröljük, két végüket levágjuk, a belsejüket élesebb kiskanállal kikapargatjuk. A tök héját teljesen eltávolitjuk két végét levágjuk, belsejét kikaparjuk.
Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megpároljuk, rátesszük a darált húst sót borst és és fehéredésig sütjük Hozzáadjuk a főtt rizst,, pépesitett fokhagymát és a tojást.
Jól összekeverjük, majd  beletöljük a cukkinikbe illetve a tőkbe.
Felöntjük húsleves alaplével, és sütőben puhára pároljuk. Amikor megfőtt, a tejszinbe vagy tejfölbe   belekeverjük a keményitőt és az apróra vágott kaporral együtt  ráönjük a cukkinikre és a tőkre, és pár percre visszatesszük a meleg sütőbe, hogy összeérjenek az izei.
Reszelt füstölt sajt is mehet a tetejére.

Wednesday, July 1, 2015

FÜSTÖLT TOFU SALÁTAÁGYON


A szójában létfontosságú fehérjék (45%), vitaminok (B- és E-vitamin, folsav), ásványi anyagok (pl. kalcium, magnézium, nátrium), nyomelemek (vas, cink, szelén, réz) találhatók. Közismert, hogy a szója − az általában húsból magunkhoz vehető − esszenciális aminosavakat tartalmaz, ezért vegetáriánusoknak kifejezetten ajánlott húspótló.

Hozzávalók: 1 csomag füstölt tofu (30 dkg)
1 csomag retek
1 nagyobb sárgarépa
1 db. kaliforniai paprika
1 kisebb saláta

A hozzávalókat megmosom, leszáritom felapritom, üvegtálba teszem és  kis időre a hütőbe helyezem. Amikor kiveszem balzsamecettel megöntözöm. és sós crackerrel  tálálom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...