Thursday, March 24, 2016

SPENÓT TEKERCS

Friss spenótból készült ez a  könnyü és mutatós étel, amely önmagában vegetariánus ételként, a húsvéti asztalon pedig az izletes sonka kisérőjeként is szerepelhet.




    Hozzávalók:
    50 dkg friss spenót
    3 db tojás
    10 dkg liszt
    1 gerezd fokhagyma préselve
    ½ teáskanál só
    örölt bors
    olaj




  • A tekercs megtöltéséhez:


    kb. 5 dkg vaj
    1 db tojás keményre főzve
    10 dkg sajt finomra reszelve
    1 kávéskanál kék sajt//rokfort
    zöldhagymaszár, apróra vágva
    pár levél medvehagyma apróra vágva
    1/2 kápia paprika apróra vágva



Elkészités
A spenót levélnyelét csipjuk le, és több vizben jól mossuk meg. Pár percig kevés vizben főzzük meg és tegyük egy  szűrőbe, hogy jól lecsöpögjön Adjuk hozzá a 3 tojássárgáját, a lisztet, a préselt fokhagymagerezdet a sót, a borsot. A tojásfehérjéket verjük kemény habbá, majd dolgozzuk el a spenótos keverékkel.

Egy nagyobb  tepsit béleljünk ki szilikonos lappal, kissé olajozzuk meg, majd öntsük rá a spenótos tésztát, és 180 °C fokra előmelegített sütőben süssük 12 percig.


Közben készitsük el a tölteléket , melyhez a tojást főzzünk keményre
A puha vajat keverjük ki a sajtokkal, aprítsunk bele a felkockázott kemény tojást, az összevágott zöldhagyma szárat, a medvehegymát, és a szintén felkockázott kápia paprikát. Jól keverjük össze.

A némileg kihűlt tésztalapot kenjük meg a sajtos krémmel és óvatosan tekerjük fel. A spenótos tekercset tegyük hűvös helyre, és hagyjuk megszilárdulni a tölteléket. Felszeletelve tálaljuk.

Wednesday, March 23, 2016

CSOKIS DIÓS KUGLÓF


Hideg van, és most jól esik egy bögre forró citromos tea. Kisérőnek pedig egy finom, omlós csokis diós kuglóf. . Elkészitése egyszerü, feldiszitve  akár az ünnepi asztalon is helyt állhat.





Hozzávalók:
4 db tojás
22 dkg cukor
10 dkg darált dió
15 dkg cukrozott kakaópor
12 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
2 dl tejföl
1 dl olaj
1 cs. vaniliás cukor
reszelt citrom vagy naracshéj


Elkészités:
A tojásokat  felütjük és habosra keverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a darált diót, a kakaóport, a reszelt citrom vagy naracshéjat és a sütőporral elkevert lisztet. Alaposan összekeverjük. Végül hozzáadjuk a tejfölt és az olajat. Kuglóf formába töltjük, és 180 fokon kb. 50 perc alatt készre sütjük. Lehet, hogy nem szükséges az 5o perc sütési idő, ezt tűpróbával ellenőrizhetjük.

A kuglóf tetejére sütés előtt alufóliát tegyünk, nehogy megégjen.


Sunday, March 20, 2016

CUKKINIS , MEDVEHAGYMÁS TOJÁSKRÉM






Hozzávalók:

20 dkg cukkini

1 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
2 tojás keményre főzve
10 dkg bármilyen kemény sajt, reszelve
2 levél medvehagyma összevágva
bors














A megmosott cukkinit apróra lereszelem, besózom és szürőbe teszem, hogy lecsepegjen a leve.
A hagymát és a fokhagymát megtisztitom,, finomra vágom és olajon üvegesre párolom.
A cukkinit kissé kinyomkodom és hozzákeverem a hagyma-fokhagyma keverékhez, és lassú tüzőn addig kevergetem, amig összes lé elpárolog belőle.

Kihűtöm, majd az apróra vágott tojásokat, a már lereszelt sajtot, sót és a borsót is beleteszem, majd medvehagymával megszórom és azt is elkeverem benne.

Sós kekszre vagy házi tönkölybúzás kenyérre kenve igen finom.


.

Monday, March 14, 2016

BANÁN SMOOTHIE REGGELI MÜZLIVEL




Ha ezt eszi az ember reggel, nyomban elmúlik a tavaszi fáradság és fitten kezdődhet a munka.
A banánt ( lehet túlérett , egészen barna  is ) turmix géppel összekeverem a tejjel. 1 banánhoz kb. 3 dl tejet adok és addig keverem a géppel mig, a banán nem lesz darabos ,illetve a tej habossá, sürűvé nem válik. Kis tálba helyezem a müzlit , ráöntöm a banános smoothie és azonnal fogyasztható.


CSODASZÉP MÉZESKALÁCSOK, MAGYAROS MOTIVUMOK

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...