Friday, July 27, 2018

FOKHAGYMÁS SERTÉSTOKÁNY




Úgy kezdődött, hogy vettem egy zacskó majoranna magot, és tavasszal beültettem egy nővénytartóba. Nem fűztem sok reményt hozzá, de egyszer csak kicsi, formás zöld levelecskék kezdek előbújni a földből. Pár hét alatt szépen csereredtek, aztán elkezdtem gondolkodni mi legyen a friss és elképesztően illatos majoránnával.
Egy részét olajba tettem, más füszerekkel és fokhagymával együtt, hogy salátaolaj legyen belőle.
A másik részből pedig tokányt készitettem, aminek a lényege a bors és a majoranna.

A tokánykészitésnél a húst csikokra kell felvágni, rostjaira merőlegesen kb 4–6 cm hosszú, vékony, ujjnyira. Legjbb  hús erre a comb vagy lapocka.
A tokányba ne tegyünk örölt  füszerpaprikát, színét pardicsommal élinkitsük. Én aszalt paradicsomot használtam.




Hozzavalok
5o dkg sertéscomb vagy lapocka
5 dkg füstölt szalonna
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál aszalt paradicsom
só, bors,
3 ágacska  majoranna

 

A szalonnát apró pici kockákra vágjuk,  és a nagyja zsírját kisütjük A hagymát kockára vágjuk rádobjuk a kiolvasztott zsirra és megfonnyasztjuk A zúzott fokhagymákat a végén hozzátesszük, vigyázva, hogy ne égjen meg.
A csíkokra vágott húst, az elkészült hagymákra tesszük, sózzuk. és fehéredésig piritjuk. Felengedjük kevés vízzel és lefedve pároljuk.Ha szükséges a vizet pótoljuk.
Ha a hús félig megpuhult, hozzáadjuk az aszalt paradicsomot, és a három majorannaágacskát és a hús teljes megpuhulásig főzzük. Ha elkészült pár percig pihentessük, hogy összeérjenek az izei. Nagyon finom !



Wednesday, July 18, 2018

TÁRKONYOS GOMBALEVES



Hozzávalók:

50 dkg barna vagy fehér csiperkegomba
1-1 szál sárgarépa és fehérrépa
5 dkg vaj
1 közepes vöröshagyma vagy 1 csokor újhagyma zöldjével együtt
1 gerezd fokhagyma
kb. 1 liter húsleves ( lehet kockából)
2 dl főzőtejszín
kakukkfű 2-3 ágacska
tárkonylevél kb 2 evőkanálnyi
őrölt bors
1 csokor petrezselyem
só , bors
kis maréknyi száraz aprótészta


 


A zöldségeket megmosom és megtisztitom , majd apróra vágom. Melegitett vajon nem túl magas hőfokon a zöldségeket a hagymákkal addig párolom, ameddig a leve nagy részét elpárologja. Rászórom a gombát, sózom, borsozom, amikor a gomba összeesett, felengedem a húslevessel, és kakukkfűvel, tárkonnyal ízesítem. Kis maréknyi száraztésztát ( eperlevél, zab, kislocka) dobok a levesbe, ezzel együtt lassan addig főzöm, ameddig a tészta megpuhul.
Aztán belekeverem a tejszínt , amit egy kávékanál étkezési keményitővel elözóleg elkevertem, Egyet forralok rajta és már kész is a tálalásra.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...