Sunday, May 31, 2015

TOJÁSOS NOKEDLI, TÖLGYFALEVÉL SALÁTÁVAL

Abszolút tavaszi, kora nyári fogás a zsenge salátával kínált tojásos nokedli. A most hozzá választott tölgylevelű salátával nagyon illettek egymáshoz

A tölgylevelű saláta az egyik legszebb formájú salátaféle, amely igazán egyedivé varázsolja az ételeinket. A növény neve is mutatja, hogy levelei a tölgyfa leveleire hasonlít, színe a vörösesbarna és a világoszöld árnyalataiban tündököl. Levelei selymesek, nem vastagok.
Állaga a fejes salátáéhoz hasonlít, de sokkal tömörebb. Egy napnál tovább ne tároljuk. Íze erőteljes, kissé diós aromával rendelkezik. Ideális salátakeverékekhez, illetve ételek díszítésre is.

Hozzávalók a tésztához:

50 dkg finomliszt
8 tojás
2-3 dl. tejföl
5 dkg vaj
só,  ízlés szerint




Egy nagyobb méretű lábasba készitsünk  fel vizet forrni. Két tojást kevejrünk  el kb. fél deci hideg vízzel, majd  tegyük  hozzá a sót és a lisztet.
Lazán dolgozzuk  össze, nem kell túlzásba vinni a kevergetést, mert csak tönkremegy a tészta. 
Ezután tegyük bele a forrásban lévő sós vízbe - galuskaszaggatóval.

 Addig kell főzni, amíg a tészta fel nem jön a víz tetejére. Ne egyszerre főzzük  meg, inkább kisebb adagonként, hogy ne ragadjon össze.

Ha kész, szűrjük le. A vajat  tegyük  egy nagyobb serpenyőbe, és ebbe helyezzük bele a galuskát. Egy tálba üssük fel a megmaradt tojásokat, sózzuk, és tegyünk hozzá min. 2 dl. tejfölt, és jól keverjük össze, nehagyjunk benne csomókat. Öntsük a serpenyőben lévő galuskákra , és süssük  át, de nem kell teljesen, mert a tűzről levéve a tészta  a  hőtől úgyis szilárdul  még.  Melegen tálaljuk.


ZSENGE ZÖLDBORSÓLEVES GRIZGALUSKÁVAL

Zsenge, friss, édes és nem mélyhűtőizű, igazi kora nyári finomság.
A levest nem rántom be, mert a zöldségek izét szeretnénk élvezni, nem a rántást.

Hozzávalók:
l kg. zöldborsó
3 db sárgarépa
1-2 fehérrépa
1 nagyobb  hagyma
petrezselyem apritva

olaj





A grízgaluskához:
1 nagyobb tojás
búzadara
2 evőkanál olaj

Elkészítés:
Kevés olajra dobom a megtisztított, felkarikázott zöldségeket, a megmosott borsót és az egészben hagyott, megtisztított hagymát, az összevágott petrezselymet. Picit fonnyasztom, párolom őket, majd felötnöm vízzel, és sózom.
Közben elkészítem a grízgaluskát:: a tojást felütöm egy kisebb tálba, hozzáteszem a két evőkanál olajat, sót, majd  annyi grízt teszek bele, hogy sűrű , de nem kemény tésztát kapjak. Állni hagyom, míg fő a leves. Fontos, hogy ne legyen túl sok a dara a galuskában,, mert állás közben megkeményedik, viszont egy kis idő mégis kell, hogy a griz megdagadjon benne.
Amikor már megpuhultak a zöldségek, teáskanállal a levesbe kanalazom a galuskát, ami főzés közben megdagad.
Ha a galuska a levest magába szivja, úgy pótolni kell egy kis vizzel.

Saturday, May 30, 2015

CSERESZNYE :ÉS EPER

Ha május, akkor érik a cseresznye és az eper. A zamatos, illatos gyümölcsöket nem lehet megunni.



PADLIZSÁNKRÉM, BABA GANOUSH

A  padlizsánkrén elkészitésénél a majonéz kikerülése volt a cél, igy jutottam el David Lebovitz receptjéhez
Nem csalódtam, könnyű ,finom  kiadós volt.
A legjobb, ha piritós  kenyérre tesszük.


1 nagy padlizsán
2 evőkanál tahini ( szezám paszta )
izlés szeint só, én 1 teáskanálnyit használtam
izlés szerinti citromlé, én 2 evőkanálnyit használtam
2 gerezd fokhagyma pépesitve
1 csipetnyi chili pehely
1 evőkanál oliva olaj
diszitésnek cilantro/origano levél,
ha nincs petrezselyemlevél

A padlizsánt sütőben vagy gázlángon megsütöm, forgatva, addig mig minden oldala kissé beesik. A padlizsánt bőrét eltávolitom,  a padlizsán húsát villával összetöröm, Hozzáadom a tahinit, a sót, a fokhagymát, a citromlét, és jól összekeverem. A tetejére öntöm az olivaolajat, a chili pelyhet, és az origano leveleket.

Wednesday, May 20, 2015

KINAI SPAGETTI

Kinai spagetti




I csomag spagetti
1 csomag mélyhűtött távol-keleti
zöldség
1 evőkanál szezámolaj
2 evőkanál szójaszósz
2 gerezd fokhagyma
1 nagy vöröshagyma
olaj



A hagymát megtisztitom és vastag darabokra vágom, majd olajon megpárolom
de nem hagyom hogy megpuholjon. Kiveszem a serpenyőből és félre teszem.
A tésztát megfőzöm és leszűröm.

A serpenyőbe kevés olajat teszek, ráöntöm a zöldségkeveréket, a szójaszószt,az összetört fokhagymát megsózom, hozzáadom a szezámolajat és pár percig párolom. Legvégül hozzáadom a megpárolt hagymát, a kifőtt tésztát, jól összemelegitem és tálalom.

Wednesday, May 13, 2015

TEJSZINES CUKKINI, SÜLT BURGONYAÁGYON

Pár napja a hütőben árválkodott három cukkini, és igy felmerült a kérdés mi készüljön belőle.




Hozzávalók

3 db cukkini,
4 db közepes burgonya
1 fej hagyma, apritva
3 gerezd fokhagyma
pár szelet bacon
feta sajt
1 dl. főzőtejszin
örölt bors

olaj

A cukkinit megtisztitom és lereszelem. A hagymát felapritom és a baconnel együtt megpárolom, a végén hozzáadom az apritott fokhagymát, sózom, borsózom és felöntöm tejszinnel, összeforralom majd félreteszem.


A burgonyát uborkagyalun karikára vágom , és forró, kicsit kiolajozott  serpenyőben a burgonyakörök egyik majd másik oldalát pár percig elősütöm.
Egy jénaiba beleteszem alulra az elősütött burgonyaszeleteket, ráhalmozom a tejszines cukkinit, megszórom összemorzsolt feta sajttal, befedem burgonyval és megsütöm.












Monday, May 11, 2015

EZ NAGYON FINOM, SÁRGA GÉVAGOMBA




Családom oszlopos tagja, gombaszakértőnek készül., és  májusban az erdőt járva egy kosár  sárga gévagombával örvendeztetett meg. Biztonság kedvéért, gombaszakértő is megnézte a begyüjtőtt példányokat
Most lecsósan készitettem el, legközelebb rántva fogom, mert állitólag úgy még finomabb, bár én aki most ettem először, engem  igy is  elvarázsolt, ez  a jóizű fán nővő gomba.
Megtisztitása után áztathatjuk tejbe is, igy könnyebben emészthető és a kicsit savas izét is elveszi.
Számtalan variációban elkészithető,


hasonlit a csirkehúsra,
A gévagomba az új szabályok szerint, 20 perc hőkezelést, sütést-főzést igényel!

ANGOL MUFFIN

Muffin, de a tésztája nem édes. Kettényitva vajjal megkenve a legnépszerűbb.




Angol muffin

30 dkg liszt
1 evőkanál cukor
1 teáskanál só
1 teáskanál instant élesztő
4 dkg vaj
1,5 dl tej
2 evőkanál kukoricaliszt

Az élesztőt a cukros tejben hagyjuk állni, míg buborékos lesz.
Az élesztős keveréket keverjük össze a puha vajjal liszttel, sóval, és jól dolgozzuk össze.
Hagyjuk kelni kb 1 órát.
A tésztából kis gombocókat formáljuk, tegyük kukoricaliszttel megszórt sütőlapra  vagy tepsibe. Hagyjuk, hogy újra megkeljen majd előmelegített 200 fokos sütőben 15-20 percig sütjük süssük aranybarnára.



Egy másik  verzió szerint az újrakelesztés után kiolajozott serpenyőben is megsüthetjük a muffinok mindkét oldalát 6-6 percig.

Saturday, May 9, 2015

BÉKEBELI SÜTEMÉNYEK:MÁGNÁS DIÓSPITE

A Váncza féle süteményeskönyvből való a Mágnás Dióspite, ami egy igazán nagyon finom sütemény. Diós és citromostésztás, kiadós és porhanyos, igazi nagyi féle süti.




Hozzávalók a tésztához

:30 dkg liszt

22 dkg vaj

1 cs sütőpor

10 dkg cukor

1 egész tojás

1 citrom héja és leve

6-7 ek baracklekvár

Tetejére:
20 dkg cukor

3 tojás

15 dkg őrölt dió

1/2 cs vaníliás cukor

1 tojás a kenéshez


Elkészítés

A tésztához a lisztet összevegyítjük a sütőporral, hozzáadjuk a többi hozzávalót és jól összegyúrjuk.
Kb. az 1/4 részét félreteszük, a nagyobb részt szép vékonyra nyújtjuk és sütőpapírozott tepsibe fektetjük.
Megkenjük gazdagon a lekvárral.
A tetejére a cukrot, tojássárgát, diót, vaniliás cukrot és a tojásfehérje habot lazán összekeverjük és a lekváros tésztára simítjuk.
A félretett tésztából vékony csíkokat gyúrunk és a diós krém tetejére rács alakban ráhelyezzük és megkenjük tojással.
Előmelegített lehetoleg magas oldalú sütőben szép aranybarnára sütjük.
sütési hőfok:
180°C es 22o fok kozott, 25 -3o perc sutes

POMELO, A FRISSITŐ CITRUS

A pomelo igazán kiadós, üditő citrus, tele egészséges összetevőkkel 1oo grammoként 38 kaloriával.
Csak kemény héjú gyümölcsöt vegyünk, ha az ujjunk a felületen valahol beljebb megy, válasszunk másikat. Tisztitása könnyü, lényeg, hogy a fehér részeket teljesen távolitsuk el a pomeloról. Behűtve jobban érvényesül az ize.











Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...