Tuesday, October 31, 2017

RÁNTOTT LASKAGOMBA SÜTŐBEN SÜTVE

Ha valaki nyomon követi a blogomat látja , hogy megpróbálom, azokat az ételeket, amiket eddig olajban sütöttünk, sütőben elkésziteni. Próbákozásaim sikerrel jártak, én pedig megspórolom a nehéz olajszagot a konyhában és az olajos serpenyők csöppet sem felemelő  tisztitását.



Most a laskagomba sütőben való sütésére kerül sort.A laskagombát megmostam kemény szárukat levágtam és a mélyhűtőbe tettem későbbi felhasználásra. A gombákat megsóztam, majd a szokásos módon liszt, tojás zsemlemorzsa keverékében megforgattam és sütőpapirral bélelt tepsibe tettem.
Olajjal megspicceltem és 180 fokos sütőbe tettem 10-15 perc után megforditottam és kb 5 perc után kivettem az aranybarnára sült gombákat.
Salátával, mártogatossal, burgonya vagy rizskörettel tálalható  

Thursday, October 26, 2017

JUHTÚRÓS, BRINZÁS POGÁCSA




Ennek a pogácsának az elkészitéséhez a legfontosabb, hogy minőségi juhtúrót használjunk.A szlovák brinzához szupermarketekben hozzá lehet jutni.
A juhtúró, vagy másik közismert nevén a brindza a friss sajtok közül az ún. oltós alvadású sajtok közé tartozik.
 


A juh tejét 30-35 C-osra melegítik , majd beoltják. Több napig faedényekben érlelik, miközben renszeresen megkeverik.
Ennek a folyamatnak a végére készül el a síma, könnyen kenhető, kissé csípős és sós, jellegzetes ízű túró.



Hozzávalók:
50 dkg fehér finomliszt
2,5 dkg élesztő vagy 1 csomag porélesztő
kb. 35-40 dkg juhtúró
2 evőkanál  tejföl
1 evőkanál só
1,25 dl tej
10 dkg vaj esetleg margarin
2 tojás sárgája

A tetejére:
1 tojás sárgája


Elkészítése:
A vajat ha kemény  mikróban kissé  felolvasztjuk de nem folyósra , majd belemorzsoljuk a juhtúrót és simára keverjük vele.
Adjuk hozzá a tejfölt, a sót, a tejet, majd a tojás sárgákat.
Tegyük bele az élesztőt, a lisztet, keverjük, majd gyúrjuk össze. Takarjuk le, és egy éjszakára vagy bő három négy órára tegyük a hűtőszekrénybe.
Felhasználás előtt húsz-harminc perccel vegyük ki a hűtőből, mert igy a tésztával könnyebb dolgozni.
A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra, alul-felül sütés programra.
A tésztát lisztezett felületen körülbelül két centire nyújtjuk minél magasabb, annál mutatósabb, és kicsi  vagy tetszés szerinti pogácsákat szaggatunk belőlük.
A tetejüket először tojássárgával megkenjük majd lenmaggal és fekete szezámmaggal megszórjuk, és aranyszínűre sütjük, ami kb 20-25 perc

Wednesday, October 4, 2017

BARNA CSIPERKE FÜSZERES JUHTÚRÓVAL TÖLTVE



A barna csiperkegomba más néven krémgomba, francia krémgomba, római gomba, sőt portobello, baby bella gomba neveken is előfordul.
Kicsit erdei gombát idéző, világosbarna árnyalatú, tömör, kemény húsú, a fehér csiperkénél sokkal karakteresebb gomba, ezért érdemes kipróbálni.J uhtúróval megtöltve pikáns nagyon kellemes iz jön létre.




Hozzávalók

6 db nagyobb barna csiperke

200 g  juhtúró

1 nyers tojás

1 csomag újhagyma

kevés só

örölt bors izlés szerint

petrezselyemzöld apritva




Elkészítés

Megtisztítjuk a gombákat és kitörjük a szárukat. A szárakat későbbi felhasználásra a mélyhűtőbe teszem. A gombakalapokat kicsit megsózom.
A hagymát összevágom és megpárolom.
Mikor megpuhultak, felaprított petrezselyemzölddel, borssal ízesítjük és 1 db. nyers tojás adok hozzá majd összekeverem.
Ezután hozzáadjuk a juhtúrót.
Kiskanállal megtöltjük a gombakalapokat a juhtúrós töltelékel és a megtöltött gombafejeket sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk
 Meglocsolom kevés olajjal és előmelegített sütőben addig sütöm , míg megpuhulnak a gombakalapok
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...