Saturday, January 28, 2017

SÜTŐBEN SÜLT FŰSZERES RÁNTOTT KARAJ



A karajt vágjuk vékony szeletekre Én öt szeletet készitettem el most. Tegyük egy mély tálba és öntsük le, annyi aludtejjel vagy kefirrel, hogy ellepje a hússzeleteket. Ezután tegyük a tálat a hütőbe egy éjszakára.
Másnap egy lapos tepsit béleljünk ki sütőpapirral.


 Egy mélyebb tányérba tegyünk 4 evőkanál lisztet, l kávéskanál fokhagymasót, fél kávéskanál örölt pirospaprikát, 1 kávéskanál örölt fekete borsot, és alaposan keverjük össze. A kefires húsokat csöpögtessük le, sózzuk meg mindkét oldalukat és villával mindenhol mártsuk be a lisztes keverékbe utána pedig a fimomra örölt zsemlemorzsába.
Tegyük  sütőpapirral kibélelt tepsibe, olajszóróval fújjuk be olajjal és 18o fokon kb. 2o-3o percig légkeveréses sütőben a sütő közepén süssük. 

Félidőben óvatosan forditsuk meg, vigyázva, hogy a hús bundáját ne sértsük meg.


Tuesday, January 10, 2017

TÁNCOS GOMBA




Az újév első napjaiban, a sok nehéz ünnepi étel után mindenki könnyebb ételekre vágyik.
Régi családi receptek közt kutakodva bukkantam erre, a receptre, amit kicsit átgondoltam é selőször  a recept majd  saját elképzeléseim alapján már kétszer készitettem el.
Hogy miért táncos gomba, talán azért, mert a kalapjával felfele megtöltött gomba ide oda forog a kenyérszeleten. Miután igen jóizú és könnyen elkészithető így a kedvenceink kategóriájába soroltam.


Én négy tojást főztem keményre. Megtisztitásuk után a tojást apró kockákra vágtam, és egy kis tálba tettem.
A gombáknak  a tönkjét kicsavartam a gombát gyorsan lemostam és lecsepegtettem. A gomba szárait később egy zöldségleveshez tettem.
A felkockázott tojáshoz, egy kevés krémsajot, apró kockára vágott piros kaliforniai paprikát, apróra vágott petrezselymet adtam, sóval, borssal pedig beizesitettem, és az igy  elkészült tölteléket kiskanál segitségével a gombafejekbe töltöttem.




Tűzálló tálba helyeztem a megtöltött gombát és megsütöttem. Serpenyőben kevés vajon kenyerszeleteket piritottam rápakoltam a gombákat és tejfollel tálaltam.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...