Sunday, July 14, 2013

FÜSZERCSOKROS SZÉLESMETÉLT

Ajándékba kaptam egy tálcányi  friss, nemrég leszedett, füszernövényt, ami többféle bazsalikomból úgymint klasszikus, görög apró levelü, fahéjas, thai  (lila ) és óriás bazsalikomból, utóbbi pestónak nagyon alkalmas. állt.
A csokor tartalmazott még oreganót majorannát kakukkfüvet, izsópot és mentát.
A kakukkfü kivételével minden füszernövényt felhasználtam ehhez a  tészta elkészitéséhez.
A végeremény pedig kirobbanóan finom lett.

Hozzávalók 2 főre



2o kg szélesmetélt
egy nagy csokor vegyes füszernövény
vagy ugyanennyi bazsalikom
1 kisebb fej hagyma apróra vágva
8- 10 dkg húsos bacon
3 gerezd fokhagyma összezúzva
3 db paradicsom
10 dkg füstölt sajt reszelve
kevés olaj



A bacont apróra vágjuk és kevés olajon megpiritjuk egy  serpenyőben. Közben apritógépbe tesszük a bazsalikomokat, az oreganot, a majorannát az izsópot és mentát, a vöröshagymát, a fokhagymát és összeapritjuk azokat.
Ha maradna benne füszerszár azt vegyük ki, tegyük bele a megmosott papraicsomokat és egy nagyon rövid ideig kapcsoljuk be újra a gépet, hogy a paradicsom kissé darabos maradjon.
Ha elkészültünk tegyük a baconra és párologtassuk el  kissé a nevességet belőle.Izlés szerint sózzzuk és borsozzuk. Közben fözzük meg a tésztát, szürjük le és tegyük a megpárolt füszerekre. Keverjük össze, tálalásnál reszelt füstölt sajttal szórjuk meg,


Saturday, July 6, 2013

RAKOTT KEL

Nagyon finom egytálétel, a friss, harsogó zöld, kelkáposzta szinte kinálja magát az elkészitésére.




Hozzávalók:

1 fej kelkáposzta
1/2  kg darált pulykahús
1 nagyobb fej vöröshagyma
3-4 gerezd  fokhagyma, összezúzva
1 tojás
kb. 3d l tejföl
1/2 bögrényi árpagyöngye, előfőzve
örölt fekete bors
örölt köménymag
majoranna
örölt pirospaprika
kb. 8 dkg. füstölt sajt
bacon
kb. 5 kg vaj
só  izlés szerint



A kelkáposztát mossuk meg, és szedjük leveleire. Sós vizben fözzük félpuhára.
A nagyobb levélereket  vágjuk ki, és egy jénaiba teritsük le a levelek felét.
A vöröshagymát finomra vágjuk és pici olajon dinszteljük üvegesre.
Készitsük el a töltéléket. Egy tálban keverjük el a darált pulykahúst, az egész tojást, a megfőtt árpagyöngyét, a dinsztelt hagymát, a zúzott fokhagymát és a többi füszeret és 2 dl tejfölt. Jól keverjük össze, hogy minden hozzávaló egyenletes legyen benne. A masszát ezután tegyük a már leteritett kelkáposzta levelekre, majd erre helyezzük a megmaradt leveleket. A megmaradt  tejfölt keverjuk össze a lereszelt füstölt sajttal, keverjük össze, majd kenjük a felső levelekre,és  bacon szeletekkel boritsuk be. Sütöbe helyezés előtt még tegyük rá a vajat és előmelegitett sütöben 180 fokon kb 40 percig süssük.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...