Wednesday, November 29, 2017

RETEKSALÁTA


A reteksaláta abból az ötletből született, hogy kissé túlvásároltuk magunkat retekből, de résen voltunk és mielőtt megfonnyadt volna a friss retek a  salátástálban végezte. Nagyon kellemes izű, ropogós,saláta lett belőle. Ha megmaradna valamennyi reteksalátánk azt zárt üvegben tegyük a hütőbe, mert elég intenziv szaga van. Ez persze fogyasztáskor nem érződik, mert tényleg finom.




Ami szükséges hozzá 3 nagy csomag retek ( persze lehet kevesebb is )
viz
cukor
ecet


A retket megmossuk, zöldjét eltávolitjuk, és  a reszelő legnagyobb fokán vékonyra  lereszeljük és besózzuk.
Kb. félóra után jól kicsavarjuk és az előzőleg elkészitett cukros, ecetes vizbe helyezzük és jól átkeverjük.
Azonnal fogyasztható.

Sunday, November 26, 2017

MEDITERRÁN SERTÉSKARAJ


Szerencsére ma már nem szezonális zöldségeket is lehet állandóan kapni, igy még a tél elején is hozzájuthatunk  a paradicsomhoz, bazsalikomhoz valamint az olajbogyóhoz bármelyik élelmiszerboltban.


Jó, hogy egy ilyen hideg, borús napon is, az elmúlt meleg nyár izeit felvonultató étel készthetünk, melynek elkészitése egyszerű , az ize pedig nagyon finom.

 


Hozzávalók:

8- 9 db sertéskaraj


bors

6 db nagyobb burgonya

3-4 paradicsom plusz megpuhult koktélparadicsomok

1 fej lilahagyma

pár szem olivabogyó

kb. 15 dkg sajt szeletelve

kakukkfű izlés szerint

3 ág bazsalikom

1 nagy gerezd fokhagyma

kevés olaj

liszt


Elkészítés: A karajt vékony szeletekre vágom, sózom-borsozom és félreteszem.
A burgonyát megtisztitom, felkarikázom és egy tűzálló tál aljára teszem, rászórom a félkarikára vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, sóval borssal beizesitem. A félretett karajszeleteket lisztbe mártom és kevés olajon serpenyőben mindkét oldalukat kissé megsütöm. Az igy elősütőtt szeleteket a tálba a burgonya tetejére halmozom Tetejére teszem a felvágott paradicsomot , az olivabogyót meghintem sóval, kakukkfűvel.
Lapra vágott sajttal és bazsalikommal fedem be, meglocsolom olajjal és alufóliával befedve már mehetnek is be a sütőbe, nagyjából 170 fokra kb. 45 percre, hogy omlósra süljenek
4o perc környékén , ha már a hús jól átpuhult, levéve az alufóliát aranylóra sütöm.

Tuesday, November 21, 2017

GRÁNÁTALMA NYITÁSI TECHNIKA



Gyönyörű piros gránátalmák mosolyognak ránk az üzletekben. Ne idegenkedjünk megvenni ezt a csupamag gyümölcsöt. Eg yátlagos méretű gránátalmában közel 600 mag található, ezért nem mindegy hogyan
nyerjük ki a magjait, anélkül, hogy az egész konyhánkat összespiccelnék vele.
Megéri a vele való  munka, mert a a gránátalma jó forrása két alapvető vitaminnak: 100 grammjában 10,2 mg C-vitamint találunk,  ami 17 százaléka a napi ajánlott bevitelnek.

Ennél valamivel több K-vitamin található benne, pontosan 16 mcg, ami 20%-a a napi irányadó értéknek. A C-vitaminnak köszönhetően a gránátalma segíti az immunrendszer működését, gyorsítja a sebgyógyulást, hozzájárul az egészséges fogínyhez, a normális kollagén és elasztin termelődéshez. A C-vitamin fokozza a vas felszívódását is. A K-vitamin fontos az erős és egészséges csontok fenntartásához, valamint a megfelelő véralvadáshoz is



Monday, November 20, 2017

OROSZ HÚSSALÁTA


Ez a saláta igen finom. Ezt Rejtő Jenő is tudhatta, hiszen megemlékezett róla a Három testőr Afrikában cimű könyvében, ami igy kezdődik
"Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban.
Idő: délután hét óra.
Színhely: Afrika, Rakhmár, egy távoli, eldugott garnizon a Szahara valamelyik oázisában, ahol néhány ottfelejtett légionista és egypár nyomorult arab tengődik.
Személyek: személytelenek.
Történik: semmi."


Ha otthon mi készitjük el az orosz hússalátát
a következőket kell felhasználnunk hozzá:


30 dkg főtt csirkemell
3 db csemegeuborka
2 db főtt tojás
4 db újhagyma
1 db alma
1,5 dl g tejföl
3 ek majonéz
só, bors
1 ek fehérborecet
1 nagy csipet porcukor 

Elkészités
Egy mélyebb üvegtálban a tejfölt  előbb a majonézzel,  majd a sóval,  borssal  ecettel és a porcukorral izesitve keverjük össze.
Ebbe a majonézbe tegyük  bele az apróra összevágott csirkemellet, csemegeuborkát, tojást, újhagymát és az almát. Jól keverjük össze  és pár óra hűtés után tálalhatjuk piritott kenyérszeleten ezt a finomságot.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...