Wednesday, October 24, 2018

LAURA AMERIKAI PALACSINTÁJA

Az amerikai palacsintát nagyon könnyü elkésziteni. Édesen vagy sósan egyformán finom.
Egy jó leves után remek választás, de egy kényeztető hétvégi reggelinek is megállja a helyét.
Mi szilvalekvárral ettük és mindenkinek izlett, köszi Laura.




Hozzávalók

12 dkg. liszt
1 teáskanál sütőpor 
2 tojás
Másfél  dl tej
1 csipetnyi só
5 dkg. vaj
kevés olaj a sütéshez



Elkészítés

A lisztet és sütőport szitáljuk egy nagyobb tálba.  A 2 nagyobb vagy 3 kisebb tojás sárgáját és fehérjét válasszuk szét. A vajatt olvasszuk fel. A tojások sárgáját a tejjel keverjük el, majd az olvasztott vajjal együtt öntsük a sütőporos lisztes keverékhez és keverjük csomómentes  masszává.
A tojások fehérjét csipetnyi sóval verjük kemény habbá, majd óvatosan keverjük a masszához.
Forrósítsuk fel a palacsintasütőt, öntsünk bele kevés  olajat. Tegyünk  a palacsintasütőbe keveset a tésztából úgy, hogy kb. 8 cm átmérőjű kört kapjunk. Ha a palacsinta felső oldala kezd picit megszilárdulni, az alsó oldala pedig már barnára sült, fordítsuk meg, és süssük barnára a másik oldalát is. Tálalásig letakarva tartsuk melegen.




A fenti  recept csak 2 főre elég, ha többen vagyunk növeljük, duplázzuk meg  a hozzávalókat

Wednesday, October 17, 2018

PEKINGI SERTÉS

Omlós, porhanyos  hús, zöldkörettel, igen finom.


Marinád

Kb 3o dkg sertésszűz
1 ek szójaszósz , én sötét szójaszószt használtam
1 teáskanál gyömbér
1 ek kínai rizsecet vagy rizsbor
1 ek napraforgó olaj
1 evőkanál étkezési keményítő
1 evőkanál víz

 


Szósz 

2 ek Hoisin-szósz
1 ek kínai rizsecet vagy rizsbor
1 ek cukor
fél teáskanál szezámolaj nálam napraforgóolaj
2 szál újhagyma zöldje

 




Éles késsel hártyázzuk le a szűzpecsenyét, majd szeleteljük fel vékony szeletekre, amit aztán felcsikozunk.
Mélyebb tálkában állitsuk össze a pácot, a reszelt  gyömbért, a rizsecetet , a kemenyitőt, olajat  a vizet és keverjük jól össze. A felcsikozott húst keverjük bele és egy éjszakára tegyük a hütőbe.

Másnap wokba vagy/serpenyőbe magas hőfokon melegítsünk 2 ek olajat, adjuk hozzá a a bepácolt húscsikokat , és süssük, amíg kifehéredik (kb. 3 perc). Szedjük ki egy tányérra, és tegyük félre.
Most ugyanebbe a serpenyőbe tegyük a szósz hozzávalóit kivéve a szezámolajat és az újhagymát és forraljuk fel. Tegyük bele a bepácolt húscsikokat és süssük állandó kevergetés közben  5 percig. Legvégül tegyük hozzá a szezámolajat és jól melegitsük vele át.
Tálaljuk zöldséggel,vágott újhagymával.
Én szezámolaj helyett napraforgó olajat használtam. 


Monday, October 1, 2018

FEJTETTBAB-LEVES TÁRKONYOSAN

Már nem sokáig lesz kapható a fejteni való bab, hiszen ez tipikusan nyári zöldség. Száritott bab télen is rendelkezésünkre áll , de  a hüvelyéből frissen kifejtett babnak különösen jó íze, és ráadásul gazdagabb vitaminokban is.Ha füstölt húst is teszünk hozzá igazán tartalmas leves kapunk, de ha anélkül készitjük akkor is  nagyon  finom levest kapunk.
Akár igy, akár úgy, amig lehet főzzünk friss fejtettbab- levest.

1kg  fejteni való bab
2 sárgarépa
1 db vöröshagyma
1 fehérrépa
2 gerezd fokhagyma
fél fej zeller, vagy egy kisebb csokor zellerlevél
Pár szál petrezselyem
2 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt
1 db paradicsom
1 db paprika
húsalaplé esetleg 1 db leveskocka
2 db babérlevél
1 kávéskanál tárkony vagy izés szerint ételecet
1 teáskanál pirospaprika

bors
tejföl


Elkészítés:

A főzés előtti napon áztassuk be a babot, hogy a puffadást okozók nagy része kioldódjon.

Mély tálba tegyük a kifejtett babot, hogy bőven elöntse a vizés hagyjuk egy éjszakára a vizben Másnap a zöldségeket tisztitsük meg, majd vágjuk fel tetszés szerint, hosszúkás darabokra vagy karikára. Egy lábosban hevítsünk kevés olajat és dobjuk rá a  kockára felaprított hagymát, amit aranyszinűre párolunk.. Ezután tegyük bele a répákat és a zellert, majd kevergetve süsssük egy-két percig. Adjuk hozzá a babot, és öntsük fel két liter vízzel. Amikor felforr, adjuk hozzá az alaplét esetleg  egy elmorzsolt leveskockát, ízlés szerint sót borsot, babérlevélet és adjuk még hozzá a paradicsomot és a paprikát , és a  megtisztitott fokhagymát is.



A főzőlébe késhegynyi szódabikarbónát,is tehetünk mert az is segít elkerülni a puffadást. Néha kevergessük meg. Amikor a bab körülbelül kb. egy-óra múlva megpuhul, készítsük el a rántást. Kis lángon, kevés olajon zsemleszínűre piritsük  a lisztet,  végén megszórva kevés pirospaprikával. Ezt  folyamatosan kevergerés mellett. csináljuk. Ha kész engedjük fel hideg vízzel, habverővel keverjük simára és tegyük a leveshez. Apróra vágott petrezselyemmel,  tárkonnyal izesitjük, még tíz percig főzzük, majd melegen tálaljuk, Ha úgy gondoljuk ecettel savanyitsuk, izlésünk szerint
Tálaljuk tejföllel vagy anélkül.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...