Friday, June 7, 2013

FÜSZERES INDIAI ZÖLDBORSÓ, VAJAS ÉDESBURGONYÁVAL

Nem a szokásos módon szerettem volna a zöldborsót elkésziteni. Igy esett a választásom erre az indiai receptre.
Elkészitése egyszerü, összetett izei inycsiklandózóan finomak, vajas édesburgonyával, egyenesen szuper.

Hozzávalók:

1 kg friss zöldborsó, megtisztitva, kiszemezve
1 - 1 1/2  evőkanál jó minőségü olaj
3/4 teáskanál római kömény
2 teáskanál  gyömbér  letisztitva, megreszelve
1/4 teáskanál fekete örölt  bors
1 teáskanál erős zöld paprika, én  darabos  erős paprikaörleményt használtam
2 evőkanál koriander vagy cilantro levél ( hara dhamia) összevágva
2 evőkanál friss citromlé 
1 teáskanál só
2 kisebb paradicsom összevágva (ezt egy másik receptből meritettem )




Egy lábosba beleöntöm az olajat és ráteszem a római köményt, a gyömbért, az erős paprikát és állandóan  kevergetve, megvárom mig a füszerek kiadják az illatukat, ez két- három perc csupán.
A megtisztitott, kifejtett zöldborsót pár percig előfőzőm  vizben, majd  leszürőm és rádobom az olajban már megfutatott füszerekre .Osszekeverem, majd  beleteszem a sót, az örölt  fekete borst,és az összedarabolt paradicsomot, majd hagyom picit összeforrni,  mig a paradicsom osszeesik kissé. Ezután ráöntöm a citromlevet és legvégül az összevágott koriander leveleket. Forgatok rajta egyet és már kész a tálalásra.

Édesburgonya vajasan:

A burgonyákat héjuktól megtisztitom. Vágódeszkán kis kockákra vágom, és sós vizben majdnem puhára főzöm. Ekkor leszüröm róla a vizet, majd olvasztott vajra teszem, és átsütöm.
Video itt

No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...