Tuesday, January 2, 2018

BUDAI SALÁTA


Ezt a salátát nem sokszor készitik, pedig kár, mert könnyedén előállitható és a megadott recept szerint 4 személyre bőven elegedő. Mivel laktató, ezért vacsorára is alkalmas lehet, pirított kenyérszeletkékkel  egy szelet hús vagy virsli mellé.
A benne levő hagyma ( én újhagymával készitettem és a diszitő pirosretek,  ilyenkor télviz idején igazán jó vitaminforrás.



Hozzávalók:

1 szép, kemény fejes saláta,
2 kis fej vöröshagyma vagy egy csokor újhagyma
4 tojás,
10 dkg gépsonka,
4 evõkanál olaj,
fél citrom leve
1 teáskanál mustár
ízlés szerint  só
csipetnyi porcukor és törött bors.




Az öntethez az olajat a citromlével és a mustárral jól kikeverjük, majd megsózzuk,
és a porcukorral meg a borssal beízesítjük. Hûtõszekrénybe tesszük felhasználásig.
A salátát leveleire szedjük és megmossuk, majd jól leszárítjuk. Vékony csíkokra vágva
ugyancsak a hûtõszekrénybe rakjuk. A tojásokat keményre fõzzük, majd meghámozva lereszeljük,
a gépsonkát nagyon vékony csíkokra, a csíkokat pedig apró kockákra metéljük.
A hagymát tisztítás után vékony karikákra vágjuk, és megsózva összekeverjük.
Salátástálba szórjuk a salátacsíkokat, a hagymát, a sonkát és a tojást, ráöntjük az öntetet,
és két villával vagy salátás kanállal óvatosan, hogy ne törjön, jól összeforgatjuk.
Fél órára betesszük a hûtõszekrénybe, hogy az izek összeérjenek.

No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...